logo_fo

Történetünk

Édesapám, Nyolcas Tamás verpeléti születése révén tősgyökeres egrinek is mondható. 1980-ban döntött úgy, hogy elkezd szőlőműveléssel, majd borkészítéssel foglalkozni. A 80-as évek elején telepítette el az első tőkéket a Pajdos majd a Marinka dűlőben. Egészen 1992-ig tartott ez az időszak, melynek során még több saját szőlőre tett szert. Hivatása azonban más városba szólította így megvált a szőlők nagy részétől és csupán csak két ültetvény maradt meg, illetve egy kis pince ostoroson. Ám a sok hazalátogatás, a két szép ültetvény és a pince elég alapot adott arra, hogy a 2000-es évek elején édesapám visszavegye az addig bérművelésbe adott területeket és hobbi szinten elkezdjen vele foglalkozni, ekkor vitt ki először a szőlőbe 12 évesen.

2001-ban új területet vásároltunk, a Síkhegyen, ahova egy Franciaországból hozott Merlot klónt ültettünk. A 2009-es volt az első év, amikor már komoly minőségi termést tudtunk róla szüretelni, illetve megvásároltuk a mellette lévő idős leányka ültetvényt, amit azóta felújítottunk és szebben tündököl, mint valaha. Azóta minden nyár és rengeteg hétvége a szőlőben telt és kezdetét vette az a lassú folyamat, aminek köszönhetően 2012-ben úgy éreztük, hogy megértünk (és a borok is) arra, hogy bemutatkozzunk a hazai bort kedvelő és fogyasztó társadalom előtt.

SZŐLŐINK

A metszéstől a borok készítéséig minden munkafolyamatot a családunk koordinálja és végzi. 2012-ben elnyerte Édesapám az Év Szőlőtermelője címet az egri hegyközségben, ami a leginkább szimbolizálja szőlő iránti szeretetünket, belevetett hitünket, és elhivatottságunkat. Hisszük, hogy igazán jó bort csak a legszebb és legegészségesebb, a lehető legtökéletesebben beérett szőlőből lehetséges készíteni.


Síkhegy dűlő (305 méter, Grand Superior)
Területünk: 0,8 hektár Leányka (1963), 0,4 hektár Merlot (2001). Tőkeszám 5200 tő/hektár. A művelésmód alacsony kordon, rövid csap és Guyot-művelés.

Pajados dűlő (254 méter, Grand Superior)
Területünk: 0,7 hektár Kékfrankos (1981). Tőkeszám 4000 tő/hektár. A művelésmód középmagas kordon és bakművelés.

Marinka dűlő (234 méter, Superior)
Területünk: 0,2 hektár Muskotály (1983). Tőkeszám 4000 tő/hektár. A művelésmód középmagas kordon és Guyot-művelés.


Gesztenyés dűlő (238 méter, Superior)
Területünk: 1,3 hektár Kékfrankos (1969). Tőkeszám 3300 tő/hektár. A művelésmód középmagas kordon és Guyot-művelés

Rózsahegy dűlő
(200 méter, Superior)
Területünk: 1,2 hektár Portugieser és Cabernet Sauvignon (2000), 0,7 hektár Turán (2017), 0,5 hektár Merlot (2017), 1,2 hektár Cabernet Franc (2017). Tőkeszám 3500 tő/hektár, 5000 tő/hektár. A művelésmód ernyőművelés és középmagas Guyot-művelés.

Cserje dűlő
(227 méter, Superior)
Területek: 1,0 hektár Merlot (2003), 1,0 Cabernet Franc (2003), 0,5 hektár Olaszrizling (2003), 0,5 hektár Tramini (2003). Tőkeszám 4200 tő/hektár. A művelésmód középmagas ernyőművelés.

Birtok Rizling 2016

Egy igazán könnyű, feszes, friss olaszrizling. Illatában tiszta, egyenes fajtajegyek jelentkeznek, a hordónak nyoma sincs. A korty üdítő, gyümölcsös, ropogós. A bor közepes testtel és szofisztikált alkohollal rendelkezik. Sütőtökös és halas fogásokkal harmonizál leginkább.

Alkoholtartalom: 12,0 %, Savtartalom: 6,1 g/l

Muscat Ottonel 2015

1983-as telepítésű Marinka dűlőben található szőlőből készült. Rendkívül aromás, szőlő illat és krémes íz jellemzi. Az édes érzetű illat ellenére száraz, a végén rózsásság érezhető. Keleti fűszerezésű ételekhez, valamint ánizs, koriander, és sütőtök mellé is tökéletes választás.
Alkoholtartalom: 13,0 %, Savtartalom: 4,9 g/l

Leányka 2016

Olajos, zöldteás, citromos-körtés jegyek jellemzik. Kóstolva emellett szépen jelentkeznek a fajtajegyek egy kis kesernyésséggel a végén. Krémek mellé, halakhoz, vajas-, kekszes- narancsos ételekhez ajánljuk. Igen jó ívású.
Alkoholtartalom: 13,5 %, Savtartalom: 4,8 g/l

Rajnai Rizling 2017

Feszes, sós, ásványos. Illatában tiszta, egyenes fajtajegyek jelentkeznek. A korty üdítő, gyümölcsös, ropogós. A bor közepes testtel és szofisztikált alkohollal rendelkezik. Könnyű nyári ételek és saláták mellé tökéletes választás.
Alkoholtartalom: 13 %, Savtartalom: 7,2 g/l

Portugieser 2017

Igen jó ívású. Vérnarancsos, szilvás jegyek jellemzik. Fahordót nem látott. A nap bármely szakában étkezéshez vagy anélkül is bontásra javallott.
Alkoholtartalom: 11,5 %, Savtartalom: 4,6 g/l

Narancsbor 2017

Összetételében tramini (70%) és királyleányka (30%). Színe a héjon erjesztés miatt narancsos. Illata édes tónusú, a tramini fajtajegyekre emlékeztet. Ízében enyhén csersavas, közepes testű. Inkább szofisztikált mint robosztus. Egyedi, különleges élmény!

Kékfrankos 2014

Kevésbé intenzív bíborvörös szín. Illatában, cseresznyére és meggyre emlékeztető jegyeket érezni. Kóstolva száraz, élénk savak, határozott tannin szerkezet, húsos test, gazdag ásványos, sós, gyümölcsös íz aromák jellemzik. Sok féle ételhez párosítható. Elegáns tétel.
Alkoholtartalom: 12,5 %, Savtartalom: 5,2 g/l

Szülőföldem 2014

(Merlot+Cabernet Franc) Arra törekedünk, hogy a legszebb hordókból házasítjuk a pince egyik meghatározó vörös borát. Méltó folytatása névelődjének. Színe rubinvörös, a bor szűretlen, derítetlen. Illata sok sót, fehérborsot és fűszert rejt. Komplex bor, amit kóstolva a bogyós gyümölcsök  mellet krémes érett fahordós jegyekkel is találkozunk.
Alkoholtartalom: 14,0 %, Savtartalom: 5,7 g/l

Merlot 2015

Mély rubinvörös szín, a bogyós gyümölcsök mellet krémes érett fahordós, illatában fűszeres jegyek jelentkeznek. A bor szűretlen, derítetlen. Nehezebb húsos ételekhez (borjú, marha) kiválóan társítható.
Alkoholtartalom: 13,5 %, Savtartalom: 5,7 g/l

Turán 2016

A Turán egy magyar szőlőfajta, ami többszörös fajtakeresztezések eredményeként Gyöngyösön született, az 1960-as években.
Mély, bíbor lila szín. Elegáns, nem túl hivalkodó ibolya, bodza, rózsa, bors, keleti fűszerek. Kóstolva gazdag-, bársonyos tannin, kerek savérzet, finoman melegítő alkohol. Testes, hosszú utóíz jellemzi. Korty után kortyot kíván. Vadhúsokhoz, bárányhoz ajánljuk kísérőként.

Alkoholtartalom: 13,0 %, Savtartalom: 5,6 g/l

Bikavér 2015

Kékfrankos, Merlot, Cabernet Franc és Turán válogatott hordóiból született elegáns bor, melyet izgalmas zamatok, sokrétegű ízek és szép gyümölcsösség jellemez. Enyhén „poros”, szűretlen és derítetlen. Tekintélyes test jó arányokkal.
Alkoholtartalom: 13,0 %, Savtartalom: 5,1 g/l

Cabernet Franc 2015

A Nagyaszó dűlőről szüretelt szőlőből készült, spontán erjesztett, szűretlen, derítetlen válogatás. A fajtára jellemző fűszeres, fehérborsos illatot gyümölcsös, húsos és vastag korty követi, amit vaníliás jegyek kerekítenek, a tölgyfahordós érlelésnek köszönhetően. Zöldség alapú ételekkel, ecetes alapú szószokkal és friss zöldfűszerekkel (rozmaring, zsálya, kakukkfű) tökéletes párosítás.
Alkoholtartalom: 13,5 %, Savtartalom: 5,7 g/l

Mámor (Merlot 2012)

Kimagasló minőségű, az évjárat hatását prezentáló, ritka félédes vörösbor. Színe rubinvörös, illatában az áfonya, szeder és virágok jelennek meg. Kóstolva félédes érzetű, kerek savak, húsos-, gömbölyű test, tüzes alkohol, gyümölcs-likőrös ízek jellemzik. Ilyen különleges boralkotás 10-20 évente egyszer adatik meg Egerben. Desszertekhez, szivarokhoz de önállóan fogyasztva is tökéletes. A bor 23 g/l természetes cukortartalommal rendelkezik.
Alkoholtartalom: 16,0 %, Savtartalom: 7,2 g/l

Hol kapható

Kadarka Borbár
Budapest, Király u. 42, 1061

VinoPiano Borbár
Budapest, Tűzoltó u. 22, 1092

0,75 Bistro
Budapest, Szent István tér 6, 1051

Palack Borbár
Budapest, Szent Gellért tér 3, 1111

Trattoria Pomo D’oro
Budapest, Arany János u. 9, 1051

Costes downtown
Budapest, Vigyázó Ferenc u. 5, 1051

Harapó Mókus Vendéglő
Budapest, Zápor u. 69, 1032

Menza Étterem és Kávézó
Budapest, Liszt Ferenc tér 2, 1061

Zeller Bistro
Budapest, Hercegprímás u. 18, 1051

Oinos Winebar & Bistrot
Budapest, Rákóczi tér 7, 1084

Wine & U
Budapest, Holló utca 3-9. Fsz. 7., 1075

Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház
Budapest, Szív u. 30, 1063

8trend Bistro
Budapest, Krúdy Gyula u. 6, 1088

Belgian Brasserie Henri
Budapest, Bem rkp. 12, 1011

Sunny Lounge Étterem
Budapest, Szentendrei út 36/a, 1033

Leo – food&drinks
Budapest, Frankel Leó út 20, 1027

Marangona Konyha
Budapest, Bimbó út 2, 1022

Fióka Étterem és Borbár
Budapest, Városmajor u. 75., 1122

vinoWonka Csokoládé és Borbár
Budapest, Corvin sétány 2, 1082

Fricska Gastropub
Budapest, Dob u. 56-58, 1073

Kispiac Bisztro
Budapest, Hold u. 13, 1054

Pasarét Bisztró
Budapest, Pasaréti tér, 1026

Búsuló Juhász Étterem
Budapest, Kelenhegyi út 58, 1118

Apropó Wine Bar
Budapest, Király u. 39, 1077

Stelázsi Kávézó, Étterem és Borbár
Budapest, Nagyszombat u. 3, 1036

Seasons Bistro
Budapest, Liszt Ferenc tér 7, 1061

Cucina
Budapest, Váci utca 20, 1052

Börze Kávéház Étterem
Budapest, Nádor utca 23, 1051

Culinaris Parlament
Budapest, Balassi Bálint u. 7, 1055

Borban utazunk
Budapest, Szekszárdi u. 13, 1138

Zwack Izabella Borkereskedés
Budapest, Dandár u. 1, 1095

Radovin Gazdagrét
Budapest, Rétköz u. 5, 1118

Vimpex Drink Kft.
Budapest, Hofherr Albert u. 11/a, 1195

Bor-Box
Budapest, Lechner Ödön fasor 1, 1095

A Bor/The Wine
Budapest, Rómaifürdő, Nánási út 47-49, 1031

Mini ABC
Budapest Krúdy Gyula u 9, 1088

Radovin Borműhely
Budapest, Pannónia u. 17b, 1136

Radovin Hidegkút
Budapest, Hidegkúti út 71, 1028

Culinaris Buda
Budapest, Perc u. 8, 1036

Minőségi Magyar Borok Boltja
Budapest, Nagy Lajos király útja 210, 1149

a másik bolt
Budapest, Kós Károly tér, 1192

Vino Vecchio Kft
1144, bp, vezér út 71/a

Borfalu-Bortéka
Budapest, Szondi u. 66, 1063

Borház Magyarország Kft.
Budapest, Borkő u. 12, 1222

Pincekulcs Borkereskedés
Budapest Alkotás u. 37, 1123

Gourmetbázis
Budapest, Székely Elek u. 11, 1151

Édes Érzés Kávézó és Bár
Budapest, Bartók Béla út 37, 1114

Karaffa Borszaküzlet
Budapest, Bécsi út 67, 1036

Ab Ovo Borkereskedés
Budapest, Budafoki út 187-189, 1117

Borbázis Borkereskedés
Budapest, Király utca 54, 1068

Wine&Go
Budapest, Pannónia utca 42, 1136

Godzsu Deli
Budapest Holló utca 12-14, 1075

Zwack Unicum Nyrt.
Budapest, Soroksári út 26.

Ab Ovo Borkereskedés
Budapest, Budafoki út 187-189, 1117

Pinceképviselet
www.facebook.com/pincekepviseletkft
+36703117062

A WEBSHOPUNK ide kattintva érhető el!
+36308648813 – Nyolcas Ádám
+36309380434 – Nyolcas Tamás

info@nyolcasbor.hu
H-3300. Eger, Kőporos tér, 33.
H-3300. Eger, Kőporos tér, 10.

Vinatrium
Piliscsaba, Templom tér 5, 2081

Borellátó
Gödöllő, Szabadság út 18, 2100

Yellow Pub Étterem
Gödöllő, Dózsa György út 64, 2100

Borellátó
Veresegyház, Fő út 71, 2112

Fosters Vadászkastály és Szálloda
Bugyi, Rádai út 01601/14, 2347

Macok Bisztró – Borbár
Eger, Tinódi Sebestyén tér 4./A, 3300

Trifla
Eger, Széchenyi István u. 9, 3300

Hotel Senátor-Ház
Eger, Dobó István tér 7, 3300

Kis sziget kávézó és bár
Eger, Kertész u. 70, 3300

Dűlő Chocolate&Wine
Eger, Dr. Hibay Károly u. 22, 3300

Házisárkány Kisvendéglő
Eger, Kertész u. 179, 3300

Zöld Pecsét Kávézó és Borbár
Eger, Király u. 8, 3300

Bambara Hotel
Felsőtárkány, Bükkerdő sétány 2-4., 3324

Shiraz Hotel
Egerszalók, Széchenyi István út 31, 3394

Bohém Marha Bisztró
Miskolc, Széchényi István út 52, 3530

Pincemester Sörvár Ital-és Ajándéküzlet
Zalaegerszeg, Rákóczi út 1-3, 8900

Golyás Borház és Galéria
Szentes, Petőfi u. 4, 6600

Gogol Borszaküzlet
Szeged, Bolyai János u. 13, 6722

Kapcsolat

A PINCÉSZET WEBSHOPJA ide kattintva érhető el!
+36308648813 – Nyolcas Ádám
+36309380434 – Nyolcas Tamás

info@nyolcasbor.hu
H-3300. Eger, Kőporos tér, 33.

Írjon nekünk

Kezdjen gépelni, majd nyomjon Enter-t a kereséshez